2017. március 15., szerda

Wherever you are - Huszonharmadik


Fogalmam sincs, hogy mikor érhettem haza tegnap. Egyszerűen csak néztem ki a fejemből. Bejártam az egész partot illetve még egy kocsmába is benéztem. Találkoztam ott egy nagyon kedves sráccal, akit ha jól emlékszem Sam-nek hívtak. Ő állta az összes italt, amit akkor este fogyasztottam.
Annyira emlékszem még, hogy Ashton sokszor hívott, aztán már csak az a következő kép, hogy az ágyamban fekszem és valaki betakar.
Nem is csoda, hogy borzasztóan kiszáradtam reggelre. Pedig azt hittem, hogy nem is ittam olyan sokat. Bár az is igaz, hogy egyáltalán nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz.
Szenvedtem. Először csak az egyik szememet nyitottam ki, hogy felmérjem egy kicsit a terepet. Ezer ágra sütött be a nap a szobámba, amitől hirtelen hasogatni kezdett a fejem. Szerencsémre mikor visszahunytam, már alábbhagyott a fejfájás. Nagy levegőt vettem majd egy kis nyújtózkodás és ásítás sorozat után kinyitottam végre mindkét szememet. Először az órára pillantottam, ami közvetlen az ágyam melletti éjjeliszekrényen volt.
12:57
Na jó. Ez azért akárhogyan is nézem durva. Végig aludtam a fél napot!
Épp hogy magamhoz tértem, azt vettem észre, hogy csörög, a telefonom miközben valaki kopog az ajtómon. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak először. Felvegyem a telefonomat? Nyissam ki az ajtómat? Vaaaagy! Aludjak vissza és tegyek úgy, mint ha mi sem történt volna?
Egyértelmű lenne a választásom, ha hagynák! De úgy néz ki, hogy mind a hívó fél és még az ajtóm másik felén kopogó személy is túlságosan kitartó ahhoz, hogy ezt megengedhessem magamnak.
Nem akarom ezt a napot. Félek, a búcsúzástól. A viszont nem látástól. Mert azért mégis csak fél évről van szó. És még nem is biztos, hogy „csak” ennyi ideig maradnak távol. Ashton azt mondta tegnap, hogy ha minden jól alakul, és sikerülne még pár számot írniuk, még egy EP-re valót is fel tudnának venni. Viszont ez azt jelentené, hogy sokkal tovább maradnának a tervezettnél.
Újra elkezdett csörögni a telefon. Pedig csak fél perce maradt csendben. A kopogás is egyre hangosabb lett. Úgy néz ki, hogy nem fáradnak el egykönnyen a zaklatóim.
Kikecmeregtem az ágyból majd a telefonom keresésére indultam. Szerencsére gyorsan megtaláltam a tegnapi pulcsim zsebébe, majd fogadtam is a hívást.
- Igen? –szóltam bele a telefonba rekedt hangon.
- Én vagyok az Nora! Már vagy ezerszer hívtalak! Hol a francban voltál tegnap? Bejártam az egész várost érted –mondta indulatosan a telefonba Luke miközben az ajtó másik oldaláról motyogást szűrődött át. –Nem teheted ezt meg velem Nora! Pont most! Hidd el, hogy nekem is ugyan annyira nehéz ez az egész, mint neked! Nem hagyhatsz egyedül az utolsó napon –hadarta.
- N-n-ne haragudj! –dadogtam miközben könnyek gyűltek a szemembe.
Nem is gondoltam arra, hogy neki milyen lehet. Hogy ő hogyan éli meg azt, amikor itt kell hagynia a szeretteit. Csak azt láttam, hogy engem elhagynak, hogy cserbenhagynak, egyedül hagynak. Egy önző picsa vagyok, hogy csak azt láttam magam előtt, hogy nekem milyen rossz. Milyen barátnő az ilyen? És még voltam annyira felelőtlen, hogy azt a kevés időt is elpocsékoltam holmi kocsmázásra valami idegennel, mint hogy vele lettem volna. Ennél nagyobb barom komolyan nincs a világon! Megint ügyes voltál Nora!
- Beengedsz? –kérdezte mire automatikusan az ajtó felé léptem és kinyitottam azt. Fel sem kellett néznem, hogy tudjam kinek az ölelésébe kerültem azon nyomban, amit kinyitottam az ajtót. Belélegeztem mélyen férfias illatát majd nyomtam egy ártatlan csókot ajkaira.
- Tényleg ne haragudj –mondtam miközben csodaszép kék szemébe néztem mire ő csak megrázta a fejét és egy újabb csókot lehelt ajkaimra. –Annyira hiányozni fogsz, hogy belebolondulok! Nem tudom, mit fogok csinálni fél évig nélküled! Kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz. Nem készültem fel erre a dologra.
- Nem lesz semmi baj –duruzsolta a fülembe miközben ölelt magához. –Minden rendben lesz! –mondta miközben egy kicsit eltolt magától, hogy jobban meg tudjon nézni magának.
Legszívesebben elbújtam volna az ágyam alá. Úgy néztem ki, mint egy hajléktalan egy durva éjszaka után. Nem akartam, hogy így emlékezzen rám! Nem akartam, hogy ez legyen fél éven át az utolsó képe rólam. Ahogyan kinyúlt pólóba és rövidnadrágban, másnapos képpel szerencsétlenkedek előtte.
- Csúnya vagyok! –mondtam miközben eltakartam a szemét kezemmel, amit szinte egyből el is vett onnan. –Luke! Nem akarom, hogy így emlékezz vissza rám!
- Gyönyörű vagy! –mondta mire megforgattam a szemeimet miközben ő egyre közelebb húzott magához majd egy bódító csókkal feledtette el velem minden gondomat. –Ha még egyszer azt mered mondani a barátnőmre, hogy csúnya, akkor azt megbánod –mondta miközben huncutság csillogott a szemeiben.
- Én csak őszinte vagyok –mondtam mire tettetett haraggal nézett rám, majd újra ajkaimnak esett. Ezúttal egyikünk sem akart elválni a másiktól. Minél tovább tartott annál inkább távolibbnak tűnt a búcsú.


(+18)

Erősen megához húzott miközben egyik keze lecsúszott a fenekemre. Kéjesen belenyögtem a szájába amint belemarkolt hátsómba közben pedig izgatottan téptem pólója nyakát. Nem akartam elengedni. Újra át akartam élni azt, amit egymásnak tudunk nyújtani. Ezért gyorsan le is kaptam róla a pólóját, hogy ezt vele is tudassam. Nem ellenkezett. Készségesen segített abban, hogy megszabadítsam az akkora már feleslegessé vált ruhaneműtől.
- Mohó vagy –duruzsolta miközben nyakamon szántott végig csókjaival, majd megállapodott egy helyen és erősen szívni kezdte.
Elvesztettem az eszemet! Imádtam mikor ezt csinálja! Nem érzékeltem teret, sem időt. Mintha minden eltűnt volna körülöttünk. Csak Ő és én voltunk.
A szemeim szinte felakadtak az átélt eufóriától. Úgy nyögdécseltem mintha már a beteljesülés határán álltam volna. Kapkodtam a levegőt miközben ő az ágyam felé hátrált velem. Viszont mielőtt még ledőltünk volna, éreztem, ahogy kiköti a nadrágom, majd már csak azt figyeltem, ahogy lecsúszik a lábamról.
Huncut mosollyal nézett a szemeimbe, majd újra ostromolni kezdte ajkaimat, miközben fenekemnél fogva felkapott az ölébe és úgy fektetett le az ágyra. Amint a matrachoz ért a hátam, már is azon volt, hogy hogyan szabadítson meg a felsőmtől. Viszont én nem voltam hajlandó segédkezni neki ebben. Jót derültem azon, ahogy próbálkozik, viszont pár perc után jobbnak láttam, ha megadom magam neki. Szinte tépte a pólómat. De amit lekerült rólam, már nem fedte semmi sem a felső testemet.
Pár pillanatra megálltunk, hogy farkasszemet nézve csodálkozzunk egymásban. Ez így lehet, bugyután hangzik. De akkor ez mégis nagyon sokat jelentett. Próbáltunk mindent belevésni az agyunkban, hogy minél tovább tudjunk visszaemlékezni erre a pillanatra. Mert ez fontos volt. Mert ez csak is a miénk volt.
Gondolatmenetemből harapása juttatott vissza, amit mellemen végzett. Nem kételkedtem benne, hogy ez mind tökéletesen látszani fog holnap is. De nem érdekelt. Viszont cserébe rátapadtam nyakára, ami néhány új vörös folttal gazdagodott általam.
- Nem bírom már Nora! –lihegte miközben tenyerei megtalálták fedetlen melleimet. –Eszeveszettül akarlak –nyögte miközben szinte letépte rólam a bugyimat. –Engedd, hogy beléd menjek –lehelte a fülembe majd megint csak ajkaimnak esett miközben ujjai nőiességemre találtak.
- Endegem –nyögtem két csók között miközben lerángattam róla nadrágját és alsóját is egyszerre, majd egy szó nélkül belém hatolt.
Leírhatatlan érzés volt. Még csak nem is hasonlított az első alkalomhoz. Akkor teljesen lefoglalt a fájdalom érzése, míg most csak is a vágy és a szenvedély volt terítéken. Akartam. Azt kívántam bárcsak örökké így maradhatnánk.
A szobámat nyögéseink és sóhajaink töltötték be. Az agyamat elterítette a kéj és a vágy. Kinyitva szemeim épp láttam, bár csak homályosan. Csak is az érzékeimre voltam hivatkozva, amiktől majd’ felrobbantam. Luke minden egyes lökésével közelebb vitt a csúcshoz, ami már tudtam, hogy nem volt messze. Sóhajaink és nyögéseink egyre hangosabbak lettek, amiből arra következtettem, hogy már Ő is közel jár az orgazmushoz.
Aztán eljött az a pont, amikor már nem bírtam tovább. A testem ívben megfeszült, miközben Luke csípőmbe markolva folytatta lökéseit, ami tovább fokozta beteljesülésemet. Egyre hangosabban nyögtem, míg körmeimet Luke hátába mélyesztettem mire nála is betelt a pohár és velem együtt hatalmasat élvezett.
Lihegve néztünk egymást csillogó szemeibe, ami boldogsággal borított el.

2 megjegyzés: